Ez a festmény is rólam szól, az én dühömről és az érzelmeimről.

Amikor festek, nem csak színeket teszek a vászonra, hanem kiadom magamból azt, amit érzek, a feszültséget, az energiát, ami bennem van. Ezek az érzések egyszerre erősek és intenzívek, majdnem úgy, mintha kirobbannának belőlem.

De nem ragadok le bennük, csak megengedem, hogy jöjjenek, megéljem, aztán elengedjem. Ahogy a színek is szabadon törnek elő a festményen, úgy engedem szabadon az érzelmeimet is.

Ez vagyok én, sokszínű, változó, és tele érzésekkel. A kép az én belső világom egy darabja, amit meg akartam mutatni.