A szeretet számomra az élet, áramló energia, fény és jelenlét. Az arany a Nap ereje, a fehér a tisztaság, a bronz a melegség. A középen lévő kör a teljességet jelképezi. A kép maga a szeretet, határtalan és mégis ölelő.

A kép egy belső vízesés, ahol a hála úgy árad, tisztít és éltet, mint a víz. A leomló ecsetnyomok a lélekből fakadó köszönetet jelképezik. A középen megbúvó „Köszönöm” a csendes, mély hála állandó jelenlétére emlékeztet.

Ez a festmény a csendből született: zöld és arany árnyalatokban az egyensúlyt, a jelenlétet és a belső nyugalmat ragadja meg. Nem cél, csak érzés, emlékeztető arra, hogy mindig visszatérhetünk ehhez a békéhez.

Ez a festmény az én belső világom: a düh, a feszültség és az intenzív érzelmek színek formájában törnek elő. Megélem, kiengedem őket, majd elengedem. Sokszínű, változó és tele energiával, ez vagyok én a vásznon.

A festmények a város pezsgését, a kilátás nyugalmát és a hála érzését ragadják meg, miközben a pillanat varázsát ünneplik.

A festmény a férfi és nő közötti kapcsolatot és az önmagunkkal való viszonyt ábrázolja. A fekete a nehézségeket, az arany az időtlen szeretetet, a fehér a tiszta harmóniát jelképezi, kiemelve a kapcsolódás és önelfogadás jelentőségét.

A Solitude a csendes egyedüllét állapotát ábrázolja: a fekete a magány súlyát, az arany és narancs a belső fényt és reményt jelképezi. Arra emlékeztet, hogy a magányból újra rátalálhatunk önmagunkra és a harmóniára.

Az Elfogadás egy belső utazás lenyomata: a fekete a küzdelmet és bizonytalanságot, az arany a békét és egyensúlyt, a fehér pedig a csendes elfogadást jelképezi. Lelki táj, ahol minden elcsitul, és minden úgy jó, ahogy van.