A Solitude című festményem azt az állapotot jeleníti meg, amikor egyedül maradunk önmagunkkal, amikor elcsendesedik a külvilág, és a belső világunk kerül előtérbe.

A fekete szín a magány súlyát és a küzdelmeket szimbolizálja, azt az időszakot, amikor csak a saját gondolatainkkal maradunk. Az arany és a narancssárga ugyanakkor az önelfogadást, a fényt és a reményt jelképezik, hogy a csendben is ott rejlik a feltöltődés és a harmónia lehetősége.

Ez a festmény emlékeztet arra, hogy a magány nem tart örökké és minden elvonulásban ott van a lehetőség, hogy újra rátaláljunk önmagunkra és a kapcsolódásra.